Vessünk végig a walkie-talkie berendezések fejlesztési történetén.

A walkie-talkie egy termináleszköz a fürtkommunikációhoz. Nem csak fürtkommunikációs termináleszközként, hanem professzionális vezeték nélküli kommunikációs eszközként is használható a mobilkommunikációban.

A kaputelefonok széles skáláját fedik le. Az ultrarövidhullámú frekvenciasávban (VHF 30 ~ 300 MHz, UHF 300 ~ 3000 MHz) működő rádiókommunikációs berendezéseket itt együttesen rádiós walkie-talkieként fogjuk nevezni. Valójában a vonatkozó nemzeti szabványok szerint ultrarövid hullámú FM vezeték nélküli telefonoknak kell nevezni. Az alacsony fogyasztású és kis méretű kézi vezeték nélküli telefonokat általában "walkie-talkie"-nek hívják. A múltban néhányan "rádiósnak" és "rádiósnak" nevezték őket; míg a nagy teljesítményűek és nagy méretűek beszerelhetők az autóba (Járművek, például hajók), vagy a vezeték nélküli telefonokat fix használatra "rádióállomásoknak" nevezik, mint például a járműre szerelt rádiók (járműre szerelt rádiók), tengeri rádiók, fix rádiók, bázisállomások, átjátszó rádiók stb.

A rádiós walkie-talkie a legkorábbi vezeték nélküli mobil kommunikációs eszköz, amelyet az emberek használtak, és már az 1930-as években elkezdték használni. 1936-ban az amerikai Motorola cég kifejlesztette az első mobil rádiókommunikációs terméket - a "Patrol Card" AM autórádió vevőt. Ezt követően 1940-ben kifejlesztette az első kézi kétirányú rádiós AM walkie-talkie-t, amely 2,2 kg-ot nyomott 1,6 km-es kommunikációs hatótávolsággal az Egyesült Államok Hadseregének jelzőhadtestének. 1962-ben a Motorola piacra dobta az első kézi vezeték nélküli walkie-talkie HT200-at, amely mindössze 935 grammot nyomott. A formáját "téglának" nevezték, és nagyjából akkora volt, mint egy korai mobiltelefon.

Közel egy évszázados fejlődés után a walkie-talkie alkalmazása igen elterjedtté vált, a speciális területekről az általános fogyasztásra, a katonai felhasználásról pedig a polgári felhasználásra került át. Ez nem csak egy professzionális vezeték nélküli kommunikációs eszköz a mobilkommunikációban, hanem egy olyan fogyasztói eszköz is, amely olyan fogyasztói termékjellemzőkkel rendelkezik, amelyek kielégítik az emberek napi igényeit. A walkie-talkie egy termináleszköz a pont-többpont közötti kommunikációhoz, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre sok ember kommunikáljon egymással, de egyszerre csak egy személy beszélhet. Más kommunikációs módszerekkel összehasonlítva ennek a kommunikációs módnak a jellemzői: azonnali kommunikáció, egy hívásra történő válaszadás, gazdaságos és praktikus, alacsony üzemeltetési költség, nincs hívásdíj, könnyen használható, valamint csoportos hívásszórás, rendszerhívás, bizalmas hívás és egyéb funkciókat.

A vészhelyzetek kezelésében vagy a kiküldésben és a parancsnoklásban szerepe nem helyettesíthető más kommunikációs eszközökkel. A legtöbb hagyományos walkie-talkie szimplex analóg kommunikációt használ, néhány rádióadó pedig frekvenciaosztásos duplex analóg kommunikációt használ. A digitális walkie-talkie-kat gyakran használják a fürtkommunikációban, de legtöbbjük frekvenciaosztásos duplexet használ. A rádiós walkie-talkie-k és más vezeték nélküli kommunikációs eszközök (például mobiltelefonok) eltérő piaci pozíciókkal rendelkeznek, és nehezen helyettesíthetők egymással. A rádiós walkie-talkie semmiképpen sem elavult termék, és sokáig használható lesz. A gazdaság fejlődésével és a társadalom fejlődésével az emberek jobban aggódnak saját biztonságukért, munkavégzésük hatékonyságáért és életminőségükért, és a rádiós walkie-talkie-k iránti kereslet is napról napra nő. A rádiós walkie-talkie-k széleskörű lakossági használata tovább népszerűsítette a rádiós walkie-talkie-ket, hogy olyan kommunikációs eszközzé váljanak, amelyet az emberek szeretnek, és amelyre támaszkodnak.